Amikor 2012-ben megalapítottam a céget, akkor már több mint húszéves áramkörtervezési gyakorlattal rendelkeztem. Igazából ez a szerelem a nyomtatott áramkörökkel még a középiskola első éveiben kezdődött. Akkoriban még nem terjedtek el a számítógépek, kézzel rajzoltuk meg a nyomtatott áramkörök készítéséhez a mester filmeket. Az első program amit használtam áramkörtervezésre a DOS alatt használható Smartwork nevű nyáktervező program volt. Azóta nagyon sokat fejlődött a technológia, ma már szinte minden áramkör amit tervezünk nagyfokú integráltsággal rendelkezik, felületszerelt alkatrészeket tartalmaz. A munkánk során az alapokat az IPC-2221A szabvány írja le, amelyet a teljes tervezési folyamat során következetesen használunk is. A szabvány mellett a gyárthatósági paraméterek azok amik meghatározzák a kereteket a tervezési munka során, no és persze a legfontosabb szabályozó: a megrendelő kérése. A szabványok és a szabályok addig segítik a munkánkat, amíg nincs az adott kérdésre megrendelői instrukció. Alapszabály ugyanis, hogy a megrendelő utasítása, még a szabványokat is felülírhatja adott esetben. Természetesen amikor ilyen adódik, akkor ezt a megrendelővel is tisztázzuk még a munka megkezdése előtt.
A NYÁK tervezési munkánk során jellemzően több alkalommal kell a megrendelővel kommunikálnunk. Az első lépésben egy vázlat tervet készítünk. Ilyenkor már lehet látni a főbb méreteket, a csatlakozók, szenzorok és a fontosabb alkatrészek elhelyezkedését. A megrendelő ezt jóváhagyhatja, vagy kérhet módosításokat.
Amikor az alkatrészek elrendezése eldőlt, akkor elrendezzük az összes alkatrészt a közel végleges pozíciójukba. Ebben a lépésben állítjuk be a tervezőrendszerben a szabályrendszereket a várható gyártási technológiához igazodóan.Ha szükséges az alkatrészek elrendezése után újból egyeztetünk a megrendelő szakembereivel, például a mechanikai tervezővel, aki megvizsgálhatja van-e esetleges ütközés a várható burkolati elemekkel.
A következő lépésben huzalozás történik. Egyszerűbb paneleknél ez tipikusan 2-4 réteg, de volt már szerencsénk számos esetben 6 réteg fölötti panelekkel is dolgozni. A modern PCB gyártási technológiáknak köszönhetően a kreativitásnak szinte csak a megrendelés költségvetése szabhat korlátot. Csak, hogy néhány szakmai érdekességet említsek:
eltemetett és vak viák tervezése: amikor a via csak bizonyos rétegek között van átfúrva, nem az egész panelen
HDI: nagy sűrűségű rajzolat esetén lézerrel „fúrt” mikro viák
Alumínium hordozó: főképp LED világítótestekhez jó hővezetésű aluminium lap a hordozó lemez. Természetesen ezt is tudunk nem csak tervezni, de beültetni is.
rigid-flex: a nyák egyes részei merevek, más részei pedig hajlékonyak
impedancia illesztett: nagy sebességű és rádiófrekvenciás paneleknél a megfelelő működéshez sok szabályt be kell tartani már a tervezés során is. Ezek egyike az impedancia illesztett tervezés és gyártás, amikor is figyelembe vesszük a gyártó által használható anyagokat és rétegrendeket, és úgy tervezzük meg az áramkört, hogy az érzékeny részek a gyártás végére épp a kívánt impedanciát adják.
A teljes tervezési folyamatnak ugyan maga a NYÁK tervezés csak egy része általában, azonban mégis az egyik legfontosabb részfeladat. Hatalmas kreativitást ad a tervezőnek, merem állítani, hogy az alkotási folyamat egyik legélvezetesebb része.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |