Azt szokták mondani, hogy ha valaki házat épít, az alapra nagyon oda kell figyelnie, mert az fogja az egész épületet megtartani. Ez pontosan ugyanígy igaz az elektronikában is. A tervezés során már az első pillanatoktól fontos, hogy céltudatosan az adott feladatra építsük fel az elektronikát. A jól megtervezett áramkör pontosan annyi alkatrészt tartalmaz, mint amennyi ahhoz szükséges, hogy a feladatát megfelelően lássa el. A tervező a folyamat során egy percig sem veszíti el a fókuszt, hogy mi a célja annak a projektnek amin épp dolgozik. Egy gyermekek számára tervezett eszköz megbízhatósága is ugyanúgy fontos, mint egy ipari körülmények közé tervezett elektronikáé. Ugyanakkor a két esetben szinte biztos, hogy teljesen eltérő megoldásokat fogunk választani a munkánk során. A rendszertervezés magában foglalja a megfelelő szabványok alkalmazására való felkészülést, hiszen ha ezekkel csak a tervezés későbbi szakaszaiban kezdenénk el komolyabban foglalkozni akkor az már időben és költségben is veszteséget okozhatna.
A felhasználói interakciók, kommunikációs csatornák, felhasználói felületek, design, sorozat gyárthatóság, mind mind olyan területek, ahol vagy a saját munkatársaink, vagy állandó megbízott külső szakértő partnereink, vagy az ügyfelünk által biztosított erőforrások szinergiáit kell megteremtenünk és hasznosítanunk. Rendkívül mély több évtizedes szaktudásunk mellett úgy hiszem ez a másik nagyon fontos kulcsa annak, hogy a projektjeink, ügyfeleink és ezeken keresztül mi magunk is sikeresek legyünk.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |